Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázad a vasi SZDSZ

Nem mondható szokványosnak, hogy az SZDSZ helyi szervezete különvéleményt alakít ki egy, a szabad demokraták által vezetett minisztérium döntéseivel kapcsolatban, most mégis ez történt - jelentette ki Németh Kálmán, az SZDSZ Vas megyei szervezetének elnöke csütörtöki tájékoztatóján.


Dátum: 2006-12-07 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:49.963379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Úgy érezzük a nyilvánosság elé is ki kell állni, ha már a háttérben való lobbizás eredménytelen volt" - mondta. Hozzáfűzte: a Vas megyei szabad demokraták nem értenek egyet sem a nyugat-dunántúli környezetvédelmi felügyelőség szombathelyi laboratóriumának, sem az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a szaktárca által tervezett megszűntetésével. "Nem követhető és nem elfogadható az a fajta módszer, hogy az érdekeltek és főleg a helyi vezetők megkérdezése nélkül történjenek olyan változások, amelyek jelentősen befolyásolják a város, a térség életét" - mondta. Háttértárgyalásaik sikertelenségének okaira vonatkozó kérdésre válaszolva a megyei elnök kijelentette: "az SZDSZ-ben a vidéknek nem tulajdonítanak olyan fontosságot, mint amilyet megérdemelne".

Varga Tamás, szombathelyi szabad demokrata önkormányzati képviselő, környezetvédelmi szakember a sajtótájékoztatón kifejtette: sem szakmailag sem politikailag nem tartják elfogadhatónak és racionálisnak a szaktárca megyét érintő döntéseit. "A laboratórium megszüntetésével 22 magasan képzett környezetvédelmi szakember került Szombathelyen az utcára, miközben egy középiskolában és a helyi főiskolán is nemrég indult el a környezetvédelmi szakemberek képzése" - mondta. Varga Tamás emlékeztetett arra, hogy a 2005-ben uniós forrásból fejlesztették fel 2,5-3 milliárd forintos beruházással a laboratóriumot, amely akkreditált laboratóriumként működött. "Akkor egy szabad demokrata államtitkár adta át a beruházást, most pedig egy szabad demokrata miniszter jóváhagyásával szűnik meg, ami politikailag sem elfogadható" - mondta.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának tervezett megszűntetésével kapcsolatban Varga Tamás kijelentette: nem állja meg a helyét, hogy ez a legkisebb nemzeti park, hiszen találhatók az őrséginél kisebb területű nemzeti parkok az országban. Az pedig, hogy a legkevesebb emberrel dolgozik, éppen a nemzeti park hatékonyságát mutatja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek