Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A volt főépítész ellenzi a kormányzati negyed tervét

Schneller István, Budapest volt főépítésze szerint kérdéses, hogy szükség van-e az új kormányzati negyedre. Szerinte a kormány ráadásul nem jó helyszínt választott, hiszen a Nyugati pályaudvar körüli terület beépítésének tervét nem hangolta össze Budapest városfejlesztési tervével.


Dátum: 2006-12-07 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:52.929882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, egy átfogó kormányzati negyed létrehozása nem csak abból áll, hogy felhúznak néhány irodaépületet. Fejleszteni kell például a környék infrastruktúráját is. Az erről szóló döntések azonban hosszú idő alatt és hosszú távra születnek.

A Nyugati téri helyszínnel kapcsolatban a kormány nem hangolta össze elképzeléseit a fővároséval.

A volt főépítész szerint a beruházás nem is költségtakarékos, ráadásul ellehetetlenítheti a környék közlekedését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek