Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vírusos járvány nyíregyházi középiskolákban

Eddig 61 középiskolás vírusos megbetegedését regisztrálták a nyíregyházi tisztiorvosi szolgálatnál.


Dátum: 2006-12-07 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:54.928256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Madarász Gyula, megyei tisztifőorvos-helyettes az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a hányingerrel, hasmenéssel, szédüléssel járó betegség enyhe lefolyású. Az első megbetegedéseket a Művészeti Szakközépiskola kollégiumából jelezték a szerdai Mikulás-ünnepség után. A vizsgálatok kizárták, hogy a betegség ételfertőzés miatt alakult volna ki. Ugyanakkor a betegség más középiskolákban és kollégiumokban is felütötte fejét, feltehetően a diákok egymást fertőzték meg. A higiéniai szabályok betartásán túl erőteljesebb védekezést nem írtak elő. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy néhányan még jelentkeznek a fertőzés tüneteivel. A laboratóriumi vizsgálatok a jövő hét elején adnak pontos választ a kórokozóra, a járvány terjedésére - mondta Madarász Gyula.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek