Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dél-Korea magabiztos

Ro Mu Hjon dél-koreai elnök úgy vélekedett, hogy még az atomfegyverrel rendelkező Észak-Korea sem egyenrangú ellenfele hazájának, s Phenjan óvakodik déli szomszédja megtámadásától, mert nem tudja legyőzni.


Dátum: 2006-12-07 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:58.519081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eközben észak-koreai diplomáciai forrásból tudatták: Phenjanban szinte bizonyosra veszik, hogy az Egyesült Államok atomfegyvert telepített Dél-Koreába. Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Ro Mu Hjon Sydneyben a Yonhap hírügynökség által csütörtökön idézett nyilatkozatában kijelentette: Észak-Korea talán rendelkezik néhány atomfegyverrel, Dél-Korea azonban fenn tudja tartani a szükséges katonai erőegyensúlyt. Ro Mu Hjon előzőleg a canberrai parlamentben kijelentette: kormányának elsődleges célkitűzése, hogy elkerülje a fegyveres szembeütközést Észak-Koreával, s Dél-Korea a világ minden más országánál jobban ismeri északi szomszédja szándékait.

Ro Mu Hjon lehetetlennek tartotta, hogy Észak-Korea meghódíthatná Dél-Koreát, s még nagyobb képtelenségnek azt, hogy Phenjan kormányozni is tudná déli szomszédját. Észak-Koreára utalva a dél-koreai államfő hozzátette: egy olyan ország, amely nem képes kormányozni egy másikat, meg sem próbálja meghódítani azt.

Észak-Korea október 9-én bejelentette, hogy kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Phenjan három héttel később jelezte, hogy kész felújítani az atomprogramja felszámolásáról folytatott - tavaly novemberben megrekedt - hatoldalú tárgyalásokat, de ennek időpontját még nem tűzték ki. Egy észak-koreai diplomáciai forrás az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség által csütörtökön idézett nyilatkozatában tudatta: Phenjanban gyakorlatilag nem kételkednek abban, hogy az Egyesült Államok atomfegyvereket telepített a Koreai-félsziget déli részébe. A forrás szerint Észak-Korea ezért önvédelemből arra kényszerül, hogy tökéletesítse saját nukleáris ütőerejét. Amennyiben nem számolják fel az amerikai fenyegetést és nem biztosítanak Phenjan számára megfelelő biztonsági garanciákat, úgy Észak-Korea nem mond le a nukleáris védőernyő birtoklására vonatkozó "jogáról", bármilyen külső nyomás is nehezedjen rá - fejtegette a forrás, amely a Koreai-félsziget déli részére és a térségbe telepített amerikai atomfegyverek kérdését mindazonáltal nem hozta közvetlenül összefüggésbe a hatoldalú tárgyalások felújításával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek