Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik jövőre Gergényi helyettese és még mások is

Eldőlt, hogy december 31-ével nyugdíjba vonul Lapid Lajos dandártábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közbiztonsági vezetője, Gergényi Péter főkapitány helyettese. A tábornok volt a szeptember 18-i MTV-székház elleni ostrom idején a rendőri biztosítás parancsnoka mindaddig, amíg felettese át nem vette tőle az irányítást.


Dátum: 2006-12-08 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:03.371863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Hírlap információi szerint Lapid utódja Tóth László ezredes, az ellenőrzési főosztály vezetője lehet. Ugyancsak nyugállományba vonul év végéig Bajnai Gyula ezredes, a bűnügyi főosztály vezetője. Ő irányította azt a speciális nyomozó csoportot, amelynek egyedüli feladata volt a szeptember 18-i zavargások törvénysértő randalírozóinak azonosítása és elfogása. Korábban éveken át a szervezett bűnözés elleni osztályt vezette. Távozik még Majsai György alezredes, XII. kerületi kapitány, valamint Deák Lászlóné, a BRFK igazgatásrendészetének vezetője is.

A lap úgy tudja, a korábbi hírekkel ellentétben más magasabb beosztású rendőr nem készül megválni év végéig a BRFK-tól. Korábban Gergényi jelentette be, hogy kéri korai nyugdíjaztatását, ám végül a kormányfő kérésére maradt hivatalában. A távozóktól szerdán, zárt körben köszönnek el.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek