Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikertelen rakétakísérlet

Sikertelen rakétakísérletet hajtott végre a Csendes-óceánon csütörtökön az amerikai haditengerészet - közölte a Pentagon rakétavédelmi ügynöksége (MDA).


Dátum: 2006-12-08 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:04.292214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervek szerint két hadihajóról indítottak volna egy-egy elfogó rakétát, hogy megsemmisítsék célpontjaikat. A Lake Eerie egységről indítandó rakéta azonban fel sem tudott emelkedni a levegőbe ezért a másik hordozóeszközt sem lőtték ki.

A vizsgálat első adatai szerint programozási hiba okozta a gyakorlat sikertelenségét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek