Elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép indítását
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csütörtökön elhalasztották a Discovery amerikai űrrepülőgép indítását.
Dátum: 2006-12-08 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:05.264485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az űreszköznek a floridai Cape Canaverale-i űrközpontból helyi idő szerint késő este kellett volna felemelkednie a világűrbe, de a térség égboltját alacsony magasságban sűrű felhőréteg takarta be, és a szél ereje is nagyobb volt a megengedettnél, ezért a földi irányítás a start elhalasztása mellett döntött kevesebb mint két perccel a kilövés tervezett időpontja előtt. Az indítással huszonnégy óra múlva próbálkoznak ismét.
Az űrsikló hétfős legénységének az úti célja a Nemzetközi Űrállomás, amelyen 12 napig fognak dolgozni az asztronauták. Szerelési munkákat végeznek majd a Föld körül mintegy 350 kilométeres magasságban keringő bázison, és egy újabb szerkezeti elemet is a helyére illesztenek.
MTI - fidesz.hu