Kórházba került Schmitt Pál, de már jobban van
Mellkasi fájdalmakkal egy budapesti kórház kardiológiai osztályára vitték a mentők péntekre virradó éjjel Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, a Fidesz alelnökét - tudta meg az MTI.
Dátum: 2006-12-08 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:07.189972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál az elmúlt napokban a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetőjeként szervezte a futball-legenda gyászszertartását.
A beteg állapotáról az ügyeletes orvos - személyiségi jogokra hivatkozva - nem adott felvilágosítást.
A Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság szóvivője, Szöllősi György az MTI-nek megerősítette, hogy éjszaka rosszul lett Schmitt Pál. A kegyeleti bizottság vezetőjét az orvosok megvizsgálták, ellátták, és már jobban van - tette hozzá a szóvivő.
"Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik családomon, munkatársaimon keresztül kifejezték aggodalmukat egészségi állapotom miatt, és jobbulást kívántak. Állapotomat a pontos orvosi kezelés stabilizálta" - olvasható Schmitt Pálnak az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. "Tisztelettel kérek mindenkit, hogy a nemzeti gyász napjaiban az általam is koordinált Kegyeleti szertartásra: "A Nemzet Búcsújára" gondoljanak. Ezért arra kérek mindenkit, hogy legyünk együtt a Puskás Ferenc Stadionban szombaton délután 4 órakor, ahol a Nemzet búcsúzik Puskás Ferenctől!" - áll a nyilatkozatban.
MTI - fidesz.hu