Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fónagy János az M5-ös autópályáról

Az M5-ös autópálya használatáról szóló szerződéssel kapcsolatos tárgyalások ismét felgyorsultak a kormány és a koncessziós társaság között - közölte Fónagy János pénteken Szegeden.


Dátum: 2002-02-22 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:31.587886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlekedési és vízügyi miniszter elmondta: a magyar kormány nem érdekelt a mostani gazdasági struktúra fenntartásában; a Kiskunfélegyházától az országhatárig terjedő szakaszt a jelenlegi konstrukcióban nem kívánja megépíttetni. Hangsúlyozta: minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen ennek a szakasznak a kivitelezése, amint létrejön a megállapodás a kormány és a koncessziós társaság között.

A Kiskunfélegyháza és az országhatár közötti autópálya szakasz szerepel a kormány 15 éves programjában, valamint a kiemelt fontosságú projektek között, ami azt jelenti, hogy a pénz rendelkezésre áll - mondta Fónagy János.

A miniszter közölte továbbá: a meglévő autópályák a tervek szerint a következő 4 éves ciklusban országhatártól országhatárig épülnek ki.

Fónagy János Szegeden részt vett a Kecskés telepi belvízrendezési munkálatok átadási ünnepségén.

Beszédében a legfontosabb közügyek közé sorolta az ár- és belvíz elleni védekezést, rámutatva, hogy a belvízelvezető rendszerek elhanyagolása súlyos következményekhez vezethet.

Az ünnepségen elhangzott: Szegeden az utóbbi négy évben komoly gondot okozott a belvíz, ezért az önkormányzat nagyszabású rendezési programot dolgozott ki. Több pályázata közül a címzett támogatásért és a vízügyi célelőirányzatért benyújtott projekt volt sikeres, aminek eredményeként több mint 460 millió forint állami támogatással gazdálkodhat a város a program megvalósításakor.

Az első ütemben a Kecskés telepi belvízelvezető rendszer rendezési munkálatait végezték el, ami csaknem 100 millió forintba került.

Fónagy János szegedi programja során tájékozódott a Szeged Nagyállomás felvételi épületének az év második felében kezdődő rekonstrukciójáról. A várhatóan nettó 800 millió forintos beruházási költség nagyobb részét - 615 millió forintot - a MÁV Rt. saját forrásból biztosítja. Az önkormányzat 100, az állam pedig 85 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz. A rekonstrukció a tervek szerint 2005-ben fejeződik be.

Az épületet 1902-ben helyezték üzembe, azóta nem került sor jelentősebb felújításra.

Kapcsolódó elemek