Budapesten drasztikusan drágulhat a távfűtés ára
Budapesten januárban 37 százalékkal, áprilisban pedig további 8,4 százalékkal drágulhat a távfűtés ára, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő héten egyetért a városvezetésnek a képviselőkhöz pénteken eljuttatott javaslatával.
Dátum: 2006-12-08 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:16.197414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tiba Zsolt főjegyző által jegyzett előterjesztés szerint a gázár-támogatási rendszer megszűnése miatt, januárban 44,6 százalékos díjemelésre lenne szükség. A lakosságra zúduló többletterhek mérséklése, illetve a Főtáv Zrt. fizetőképességének megőrzése érdekében a városvezetés két lépcsős áremelést javasolt - rögzíti a főjegyző. A Főtáv energiaköltségei a gázár-támogatási rendszer megszűnése miatt jövőre 86 százalékkal, 16,5 milliárd forintról 30,7 milliárd forintra növekednek. Ilyen nagyarányú költségnövekedést a cég képtelen kigazdálkodni.
Az ugyancsak pénteken kézbesített átlagosan több mint 13 százalékos BKV tarifaemelési javaslatból kitűnik az is, hogy a cég vesztesége ez év végén 13,5 milliárd, adóssága 78 milliárd, hitelállománya pedig 63 milliárd forint lesz. A dolgozói bérletek ára 6,5 százalékkal, a tanuló-nyugdíjas bérleteké 13,5 százalékkal, a vonaljegyeké pedig 24,3 százalékkal drágulhat. A dolgozói bérletekért így 7.350 forintot, a tanuló-nyugdíjas bérletért 2.950 forintot, a vonaljegyért pedig 230 forintot kellene fizetni. A cégvezetés javaslata szerint, a bérletvásárlások további ösztönzésére, az éves bérletet valamivel több mint egyhavi kedvezménnyel 80.850 forintért lehet majd megvásárolni.
MTI - fidesz.hu