Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elmaradó vasi fejlesztések

Jövőre semmi sem valósulhat meg Vas megyében azokból a fejlesztésekből, amelyekre a kormánypártok képviselői a választási kampányban ígéreteket tettek - jelentették ki a Fidesz vasi országgyűlési képviselői csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatójukon.


Dátum: 2002-12-06 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:04.269591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyimesi József, Kovács Ferenc és Sági József a parlamentben lezajlott a költségvetési szavazás kapcsán elmondta: 73 módosító indítványt nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították.

Kovács Ferenc arról szólt, hogy nem kapott támogatást tervezett rekonstrukciójához például a Vas Megyei és Szombathelyi Markusovszky Kórház, nem szavaztak meg pénzt a költségvetésben a sárvári elkerülő út részben már épülő, a 84-es és a 89-es főutat összekötő befejező szakaszához. Utalt arra, hogy az előző kormányzat biztosította a pénzt a megindult útberuházásokhoz, de szavai szerint ezt a jelenlegi kormány megszüntette.

Gyimesi József azt hangsúlyozta, hogy a kormánypártok vezető mellett Medgyessy Péter is ígéretet tett Szombathelyen sportcsarnok és színház építésre, a főiskola egyetemmé válásának támogatására, a 2003-as költségvetésben azonban ezeknek az ígéreteknek a teljesítése nem tükröződik.

Sági József elmondta: elutasították a Szombathelyet északi irányból elkerülő, a bucsui határátkelőhelyig vezető út negyedik üteméhez forrásokat biztosító módosító indítványát és nem kapott támogatást a Berzsenyi Dániel Főiskola 1,2 milliárd forintos kollégium- és könyvtárépítése sem.

Hozzáfűzték: lehet, hogy a kormányzat más forrásokból, például vagyonhasznosításból akarja pótolni a fejlesztésekhez oda nem ítélt összegeket, de biztosítottnak csak azt látják, ami a költségvetésben szerepel.

Elhangzott az is: a fideszes képviselők szerint a kistelepülési önkormányzatok számára válságos lesz a 2003-as esztendő, hiszen a személyi jövedelemadó helyben maradó részének növelése, valamint a gépjármű adóból befolyt összeg nem fedezi költségeik növekedését, ezért nem mindegyikük tudja majd fenntartani az intézményeket, óvoda- és iskolabezárások, összevonások várhatók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek