Sólyom László Egyiptomba és Ciprusra utazik
Sólyom László köztársasági elnök jövő hétfőn kétnapos látogatásra Egyiptomba és Ciprusra utazik - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2006-12-08 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:20.327696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő kedden találkozik Hoszni Mubarakkal, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökével.
Sólyom László látogatást tesz a Multinacionális Erők és Megfigyelők Békefenntartó Missziója (MFO) északi táborában, találkozik az MFO parancsnokával és a magyar kontingens tagjaival.
Az MFO ellenőrző pontokat és megfigyelőállásokat tart fenn a nemzetközi határ mentén, valamint a Sínai-félsziget kijelölt területein, továbbá időszakosan felülvizsgálja az 1978-ban Camp Davidben megkötött békeszerződés tartalmát.
Az államfő még aznap továbbutazik Ciprusra, ahol megbeszélést folytat Tászosz Papadopulosszal, a Ciprusi Köztársaság elnökével, majd találkozik Michael Mollerrel, az ENSZ főtitkár különmegbízottjával, a ciprusi ENSZ-misszió vezetőjével és az ENSZ békefenntartó erők (UNFICYP) civil és katonai vezetőivel.
Sólyom László meglátogat egy megfigyelő pontot, valamint kontingensparancsnoki tájékoztatón vesz Athienouban, a Szent István táborban.
A köztársasági elnök magyar UNFICYP-katonák állománygyűlésen is részt vesz.
MTI - fidesz.hu