Jövőre párt lehet a Kisgazda Polgári Egyesület
Jövőre párttá alakulhat a Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE), amennyiben sikerül egységes pártszövetséget építeni a kisgazda világon belül, bevonva a jelenleg még rendezetlen jogi hátterű Független Kisgazda Pártot (FKgP) is. Erről Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke beszélt az MTI-nek pénteken.
Dátum: 2006-12-08 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:20.623783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet elnökét az MTI annak kapcsán kérdezte, hogy novemberben a Kisgazda Polgári Egyesület országos gyűlésén kérdőíven kérték tagok véleményét többek között arról, hogy támogatják-e a Fidesz és a KPE közötti szövetséget, és szükségesnek tartják-e, hogy az egyesület párttá alakuljon és a szövetség része legyen.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ezen a novemberi tanácskozáson jelentette be, hogy amennyiben pártja tavaszi tisztújító kongresszusán ismét pártelnöknek választják, újabb szövetséget kötne a kisgazdákkal, nevezetesen a Kisgazda Polgári Egyesülettel.
Turi-Kovács Béla az MTI-nek azt mondta: az eddig beérkezett kérdőívek 95-98 százaléka azt támogatja, hogy a Kisgazda Polgári Egyesület a jövőben pártként működjön tovább. Ugyanakkor - folytatta - "a kisgazdavilág egységesítése a cél", tehát ha párttá alakul az egyesület, akkor ez csak egy kisgazda pártszövetség lehet, ezért arra számítanának, hogy ennek az FKgP is része lenne.
A KPE elnöke ugyanakkor arra is felhívta figyelmet, hogy az FKgP sorsáról jelenleg is tartanak a perek, így ha a megállapodás nem lehetséges, akkor a "célszerűség" dönti majd el, hogy milyen szervezeti formát választanak.
Mint mondta, az is lehet, hogy továbbra is civil szervezetként működnek majd, és az egység így is fennmaradna, hiszen az FKgP megmaradt tagságának döntő része tagja Kisgazda Polgári Egyesületnek. Emellett is szólnak érvek, hiszen az emberek egy része kezd idegenkedni a pártoktól, és jobban elfogadja a civil szervezeteket - tette hozzá.
A döntést tavasszal a KPE következő országos gyűlése hozza meg, de Turi-Kovács Béla szerint az is fontos szempont lesz, hogy a jövőben a Fidesz pártszövetségként, vagy inkább néppártként kíván működni.
Januárban-februárban már világosabban látjuk a belpolitikai helyzet alakulását és a kisgazda világon belüli mozgást is - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy egy esetleges kisgazda szövetségbe bevennék-e a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségét (Magosz), amely szintén a Fidesz szövetségesei közé tartozik, Turi-Kovács Béla azt mondta: jelenleg nem lát "olyan mozgást", amely arra mutatna, hogy a Magosz a jövőben ne érdekképviseleti szervezetként működjön.
Hozzátette: a kisgazda világ nem azonos a gazdatársadalommal, hiszen a kisgazdák mögötti támogató réteg sokrétűbb.
MTI - fidesz.hu