Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Seselj abbahagyta az éhségsztrájkot

Majd egy hónapig tartó tiltakozó koplalás után abbahagyta pénteken éhségsztrájkját a Nemzetközi Törvényszék (NT) börtönében Vojislav Seselj szerb ultranacionalista pártvezér, miután a hágai székhelyű bíróság részben teljesítette követeléseit.


Dátum: 2006-12-08 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:22.757992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hágai bíróság tájékoztatója szerint a vádlottnak engedélyezték, hogy önmaga lássa el saját védelmét. Felépülése után újrakezdődik a per, amely majd négyéves halogatás után alig két napig tartott.

Seselj hétpontos követeléslistát állított össze a bíróságnak, egyebek mellett követelte hivatalból kirendelt ügyvédje eltávolítását, az ügyében eljáró három tagú bíró tanács lecserélését. Azt akarta, hogy minden perirat szerb nyelvű fordításban álljon rendelkezésére, és bármikor meglátogathassa börtöncellájában felesége, Jadranka Seselj.

Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökhelyettese szerint a pártelnök-vádlott azért hagyta abba a tiltakozó éhezést, mert a bíróság maradéktalanul teljesítette minden követelését.

A legerősebb szerbiai párt, a szélsőségesen nacionalista SRS vezére november 11-én kezdett éhségsztrájkot, csak vizet volt hajlandó magához venni, még az asztma elleni orvosságát sem vette be. A belgrádi sajtó szerint a termetes vádlott mintegy húsz kilót fogyott, megírta politikai végrendeletét, és arról is rendelkezett, hogy hol és hogyan temessék el.

Az NT szerdán arra utasította a holland hatóságokat, hogy avatkozzanak be a fogoly élete érdekében, mivel orvosok arra figyelmeztettek, hogy az 52 éves vádlott belehalhat az éhezésbe. A bíróság rámutatott arra, hogy a kényszertáplálás nem ellenkezik a nemzetközi normákkal, az orvosi etikával és a nemzetközi joggal.

Szerbia kedden kérte az NT-t, hogy a vádlottat gyógykezelésre szállítsák Belgrádban. Az orosz külügyminisztérium mély aggodalmát fejezte ki a történtek miatt, és felszólította a törvényszéket, hogy vegye elejét a tragédiának. Emlékeztetett arra, hogy Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök is hágai börtöncellájában halt meg, mielőtt tárgyalása lezárult volna.

Az SRS vezetője azonnal vádiratának nyilvánosságra hozatala után, 2003 februárjában önként adta fel magát az volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntényeket vizsgáló ENSZ-törvényszéken. Az NT háború és etnikai tisztogatás során elkövetett bűncselekményekkel vádolja Seseljt. Ő az egyetlen hágai vádlott, akinek vádiratában a Vajdaság területén elkövetett bűntények, etnikai tisztogatásra uszító beszédei is szerepelnek, holott a Vajdaságban sosem volt háború.

A féktelenségéről ismert szókimondó politikus-vádlott ártatlanságát hangoztatta, azt mondta, hogy a bíróság "verbális bűntényekért" akarja felelősségre vonni. Megkérdőjelezte az NT legitimitását és fogadkozott, hogy a pert cirkusszá változtatja, ha a védelmére hivatalból kirendelt ügyvédek helyette fognak védekezni.

Seselj pártja azt állította, hogy elnöke "halálra böjtöli" magát, de a nacionalizmussal gyakorta vádolt szerb pravoszláv egyház elhatárolta magát ettől a megfogalmazástól, mondván, Seselj éhségsztrájkjának semmi köze a keresztény böjt eszméjéhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek