Demonstráció a győri kekszgyár megmentéséért
A győri kekszgyár megmentéséért tüntettek mintegy 300-an péntek délután az üzem előtti téren a Fidesz és a Fidelitas győri szervezte felhívására.
Dátum: 2006-12-08 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:23.512432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstrálók azért tiltakoztak, mert a tulajdonos Danone multinacionális cég Győrött fel akarja számolni az évtizedek óta hagyományos kekszgyártást és a termelést át akarja helyezni a székesfehérvári üzembe.
Szijjártó Péter, a Fidesz győri elnöke, a párt szóvivője hangoztatta: a leépítés, a gyártás áthelyezése, a kapacitás visszavonása bezárást jelent. "Lehet köntörfalazni, lehet hazudozni (...), de a végeredmény mégis ugyanaz: be akarják zárni a kekszgyárat" - fogalmazott.
A politikus emlékeztetett: öt évvel ezelőtt is hírek kaptak szárnyra a kekszgyár bezárásáról, de akkor a helyi összefogás és "a polgári kormány radikálisan határozott, célratörő, a magyar ipart (...) megvédő, ellentmondást nem tűrő (tárgyalási) felfogása" eredményt hozott: a Danone akkor elállt szándékától.
Borkai Zsolt (Fidesz) polgármester felszólalásában rámutatott: megvan annak a veszélye, hogy ha a kekszgyártás elkerül Győrből, akkor a cukorkagyártásnak is meg lesznek számlálva a napjai. A városvezetés küzd a gyár fennmaradásáért és folytatja a tárgyalásokat a kekszgyár vezetőivel a munkahelyek megőrzéséért.
Jelenleg 150-en dolgoznak a győri kekszgyárban és akár száz munkahely is megszűnhet az átszervezés nyomán, bár pontos adatok erről még nincsenek - mondta a polgármester.
MTI - fidesz.hu