A sortűz áldozataira emlékeztek Salgótarjánban
1956 öröksége azért súlyos, mert saját életünkkel szembesít - mondta a köztársasági elnök Salgótarjánban a december 8-i sortűz 50. évfordulóján tartott városi gyásznapon.
Dátum: 2006-12-08 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:24.106848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
'56-ra nem lehet úgy emlékezni, hogy ne emlékeznénk egyszersmind a Kádár-korszak hosszú éveire - jelentette ki Sólyom László.
Hozzátette: 1956 nem tűri a kétértelműséget, ezért nem lehet viszonylagossá tenni az elhatárolást. "Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy nincs folyamatosság a Kádár-rendszer és mostani, demokratikus jogállamunk között".
Sólyom László beszédében kitért rá: nem tudhatjuk, hogy Kádár számára az emberéletek sokaságának kioltása közömbös eszköz volt-e hatalma megszilárdítása érdekében, hogy viaskodott-e azok árnyával, akiket számolatlanul legéppuskáztatott, de nincs semmilyen körülmény, érv, szempont, ami ezt az iszonyú bűnt igazolhatná.
A magyar nép számára az összefogás és a szolidaritás élménye volt a forradalom nagy ajándéka. Ezt kellett megtörnie Kádárnak; megtörte, és nem is állt helyre azóta sem - mondta az államfő.
MTI - fidesz.hu