Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hódmezővásárhelyen csökkenhet a távhő díja

A hódmezővásárhelyi önkormányzat döntése nyomán csökkenhet a távhőszolgáltatás összege - tájékoztatta a település polgármestere pénteken az MTI-t.


Dátum: 2006-12-09 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:24.415669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár János elmondta: Kóka János gazdasági minisztertől kapott egy levelet, amelyben 90 százalékos díjemelést ajánlottak.

űAz önkormányzat azonban olyan konstrukciót dolgozott ki, melynek értelmében a 80 ezer forintnál nagyobb egy főre jutó jövedelemmel rendelkezők esetében stagnál a díj, az ennél kevesebből élő családoknál, ha igénybe veszik a támogatást, a távhő díja csökken.

Ezt úgy érik el, hogy a távhő összegén belül csak a hődíjat emelik 30 százalékkal, a többi díjtétel változatlan. Adott esetben az állami kompenzációval számítva, 53 ezer forint egy főre eső jövedelemnél ez 15 százalékos csökkenést jelent - mondta.

Hozzátette: nem emelték a helyi adókat, a víz- és csatornadíjakat sem.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek