Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másfél ezer amerikai katona a romániai Kogalniceanu támaszponton

Másfél ezer amerikai katonát telepítenek 2008-ig a romániai Mihail Kogalniceanu támaszpontra, de előbb 34 millió dollárból felújítják a bázist - közölte pénteken a bukaresti amerikai nagykövetség illetékese.


Dátum: 2006-12-09 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:25.315018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


John Ingham ezredes, a képviselet védelmi együttműködésért felelős tisztségviselője elmondta, hogy a katonák, akik közül az elsők 2007 áprilisában érkeznek meg, gyakorlatozni fognak a támaszponthoz közel eső két lőtéren. Az amerikai haderő emellett 14-18 harci repülőgépet - F15-ös, F16-os vadászgépeket és A10-es páncélos-elhárító gépeket - fog állomásoztatni a támaszponton. Előbb azonban felújítják a bázison a kaszárnyákat, a hivatali helyiségeket, és egy kórházat, de még egy kápolnát is berendeznek ott.

Condoleezza Rice amerikai és Mihai Razvan Ungureanu román külügyminiszter 2005-ben írt alá tízéves megállapodást arról, hogy amerikai támaszpontokat létesítenek Romániában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek