Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnaptól új vasúti és autóbusz menetrend

Életbe lép vasárnap az új MÁV vasúti és a Volán-társaságok autóbusz menetrendje. A Magyar Államvasutak tájékoztatása szerint - az európai vasúttársaságokkal közösen - indítják el az új menetrendjét.


Dátum: 2006-12-09 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:25.656928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasúttársaság közlése szerint Kelet-Magyarország jelentős részén, a Budapest-Győr-Bécs, továbbá a Budapest-Esztergom vasútvonalon teljesen új menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A menetrend szemléletváltást is hoz a vasúttársaság életébe: a váci vonalakon sikerrel bevezetett kínálati alapú, ütemes menetrend kiterjesztése kezdődik meg, amivel jelentős menetrendi bővülés valósul meg.

A tájékoztató szerint így például óránkénti InterCity (IC)-járat köti össze a fővárossal Miskolcot, Debrecent és Nyíregyházát, de itt kétóránként külön gyorsvonat is közlekedik. Útjára indul a kör-IC is, amely a miskolci és a nyíregyházi IC-járatainkat köti össze Szerencsen és Tokajon keresztül - míg ceglédi átszállással Kecskemét és Szeged felé nyújt gyors, minőségi eljutási lehetőséget.

A járatok száma a szegedi vonalon a háromszorosára nő, ugyanis óránként járnak IC-k a jelenlegi háromóránkénti követési idő helyett. A MÁV néhány megállóval bővítette azon települések számát, amelyek lakóinak elérhetővé teszik az IC-vel való utazást, a megnövelt ülőhely-kapacitás következtében pedig várhatóan a pénteki-vasárnapi IC-helyhiány is enyhül.

Azok az utasok, akik nem igénylik az IC szolgáltatást, a szerelvényhez kapcsolt gyorsvonati kocsikat vehetik igénybe, amelyekben hely- és pótjegy váltása nélkül, de mégis óránként utazhatnak.

Jelentős előrelépés az elővárosi vonalakon, hogy óránkénti ütemes közlekedés indul el Tatabánya-Oroszlány, Esztergom, Hatvan, Nagykáta, Cegléd és Kunszentmiklós-Tass felé is.

Az elővárosi fejlesztések a vidéki nagyvárosok közelében is elindulnak: munkanapokon legalább óránként lesz eljutási lehetőség Salgótarjánból és Szolnokról Hatvan felé, Füzesabony-Mezőkövesd, illetve Szerencs felől Miskolcra, Szerencs, Záhony, Debrecen felől Nyíregyházára, valamint Balmazújváros, Püspökladány és Nyíregyháza felől Debrecenbe.

A Volán-társaságok jövő évi menetrendje szerint a települések közötti helyközi forgalomban munkanapokon 40.417, szabadnapokon 19.023, vasárnaponként 15.538 járat közlekedik.

A településeken belüli helyi viszonylatban munkanapokon 33.847, szabadnapokon 20.225, vasárnapokon 18.316 Volán járat közlekedik.

A Volán-társaságok az új menetrendet az eddigi vonalak mentén készítették, a járatok száma a helyközi forgalomban 4-8 százalékkal csökkent.

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek