Ma helyezik végső nyugalomra Puskás Ferencet
Ma vesznek végső búcsút a november 17-én, 79 éves korában elhunyt Puskás Ferenctől, a Nemzet Sportolójától; ezt napot a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Dátum: 2006-12-09 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:25.967198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként is a nemzeti zászlók lobognak, fekete lobogót kell kitűzni. Iskolákban tanóra, vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon kell megemlékezést tartani. A nyilvános szórakozóhelyeken, színházakban vagy koncertek esetében a zene- és műsorszolgáltatásban nincs egyértelmű korlátozási kötelezettség. Az újságok megjelenhetnek és az üzletek nyitva tarthatnak.
Puskás Ferenc halála után másfél héttel, november 29-én a Gyurcsány-kormány rendeletben határozott arról, hogy "a nemzet egészét megrendítő gyász kifejezéseként" az egykori legendás labdarúgó temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Ma ennek megfelelően reggel kilenc órakor katonai tiszteletadás mellett vonják fel, majd eresztik félárbocra a nemzeti lobogót az Országház előtt.
Puskás Ferencet ma este helyezik végső nyugalomra a budapesti Szent István-bazilika altemplomában. Az Aranycsapat olimpiai arany- és, vb-ezüstérmes csapatkapitányának nyilvános gyászszertartása délután a Puskás Ferenc Stadionban lesz, ahol a tervek szerint tízezrek részvételével, külön műsorral tisztelegnek a labdarúgó előtt.
A BRFK már péntektől forgalomkorlátozásokat vezetett be Puskás Ferenc búcsúztatásának zavartalan lebonyolítása miatt. Ma 20 óráig lezárják a Puskás Ferenc Stadion - Istvánmezei út - Dózsa György út - Hősök tere - Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Szent István-bazilika útvonalat.
Félárbocon a nemzeti lobogó
Szombaton reggel katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt.
A tiszteletadáson megjelent Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Az eseményen az öt első számú közjogi méltóságon kívül külföldi diplomáciai testületek képviselői, a kormány és a pártok képviselői valamint a sportközélet számos szereplője is részt vett.
A rendőrség a Kossuth térre vezető utcákat lezárta, a helyszínre a hivatalos résztvevőkön kívül senkit nem engedtek be.
Délután 16 órától a Puskás Ferenc Stadionban egyórás gyászünnepséggel adóznak a legendás labdarúgó emlékének, akinek koporsóját ágyútalpon szállítják majd a létesítménybe. A 38 ezer embert befogadni képes stadion kapuit 14 órától nyitják meg.
Körülbelül 17 órakor indul a gyászmenet: a Maratoni Kapun keresztül az Istvánmezei út felé haladnak a gyászolók, majd a Dózsa György úton a Hősök terére tartanak, ahol katonai tiszteletadással búcsúztatják a Honvéd és a Real Madrid egykori klasszisát.
Ezt követően az Andrássy út-József Attila utca-Hercegprímás út útvonalon halad tovább a menet egészen a Szent István-bazilikáig, ahol este római katolikus gyászszertartással vesznek végső búcsút Puskás Ferenctől.
MTI - fidesz.hu