Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A valódi érték nem veszhet el": Schmitt Pál búcsúja Puskás Ferenctől

"Legyünk hálásak. Hiszen, ha úgy gondolta az Úr, hogy egy évszázadban egyszer zsenit küld a világra a milliónyi futballista közé, akkor azt nekünk, magyaroknak adta".


Dátum: 2006-12-09 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:31.745253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "mágikus magyart" búcsúztató szertartáson a Puskás Ferenc Stadionban, a péntek reggeli rosszulléte miatt távol lévő Schmitt Pál beszédét Novotny Zoltán sportriporter olvasta fel.

"Vajon összeillik-e lelkünkben a várakozás izgalma és a veszteség fájdalma?" - tette fel a kérdést Schmitt Pál az adventi időszakra utalva.

Megfogalmazása szerint, Puskás, akinek "a Jóisten kivételes tehetséget adott", ugyan kész volt a futballért többször is hazát cserélni, "de szíve, bárhol is élt, bárhol is járt a nagyvilágban örökre kispesti maradt."

"Itt és most annak a kifejezésnek van helye és értelme, hogy hála Istennek" - hangsúlyozta Schmitt Pál, majd így folytatta: "Legyünk hálásak. Hiszen, ha úgy gondolta az Úr, hogy egy évszázadban egyszer zsenit küld a világra a milliónyi futballista közé, akkor azt nekünk, magyaroknak adta".

Mint megjegyezte: az Isten ezzel az ajándékával "talán éppen segíteni akarta" "a sok vihart látott" magyar nemzetet, hogy "csodálattal és tisztelettel" beszéljen róla a világ, hogy "helyére kerüljön a térképen az országunk".

"Ezért mindenképpen köszönet jár" - mondta.

Hozzátette: "Nagy ajándék ennek az országnak, hogy olyan emberrel azonosítják, aki túl a futballon megmaradt annak, aki volt, bárhová sodorta is az élet (...), szerénynek, barátságosnak, segítőkésznek, és egyáltalán nem mellesleg, megmaradt kispesti vagánynak, magyarnak".

Schmitt Pál szerint Puskás "egyszerre volt a miénk és a világé".

"Legyünk hálásak, mind a 15 milliónyian, hogy leginkább a magyar szó illik a nevéhez, életművéhez" - fűzte hozzá.

"A valódi érték nem veszhet el az utókor számára" - utalt Goethe szavaira, hozzátéve: "különösen akkor, ha azt az utókor is úgy akarja" .

"Mindent el fogunk követni, hogy békében nyugodjál és a világosság, amelyet most Advent idején várunk, örökké fényeskedjen Neked" - fejezte be beszédét a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek