Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Nemzeti Fórum májusban országos gyűlést tart

A Nemzeti Fórum II. Országos Gyűlését 2007. május 12-re hívja össze - jelentette be Lezsák Sándor elnök a szervezet szombaton Budapesten tartott ülésén.


Dátum: 2006-12-09 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:33.240255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zárt ülésről a Nemzeti Fórum közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A résztvevők az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek Puskás Ferencre, az Aranycsapat legendás labdarúgójára.

A munkaértekezleten részt vett és felszólalt Navracsics Tibor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője és Kövér László az Országos Választmány elnöke.

Az országos munkaértekezlet zárásaként az MDF-ből kizárt és a kizárások miatt kivált képviselők által létrehozott politikai egyesület a Lakiteleki Népfőiskolával együttműködve "Rendszerváltó sorsok" címmel emlékidéző pályázatot tett közzé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek