Szorosabb integrációt szorgalmaznak Dél-Amerika államfői
A szorosabb integráció keresésének jegyében telt a dél-amerikai országok közösségének (Comunidad Suramericana de Naciones - CSN) kétnapos csúcsértekezlete a bolíviai Cochabambában, ám a résztvevők nem jutottak hivatalos megállapodásra az integráció szentesítése terén.
Dátum: 2006-12-10 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:35.043473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombati beszédében Evo Morales, a vendéglátó Bolívia államfője kijelentette: eljött az ideje, hogy a szubkontinens államai "történelmet írjanak, és maguk mögött hagyják az elnyomás és az igazságtalanság korszakát". Egyúttal a regionális unió megvalósítását segítő "hatékony eszköznek" nevezte az Andok paktumot és a Mercosur gazdasági szövetséget. (E két rivális szervezetben tömörül a dél-amerikai államok két csoportja.)
Inácio Lula da Silva brazil elnök azt javasolta, hogy - európai mintára - a dél-amerikai államok is hozzák létre a maguk regionális parlamentjét, amelynek a székhelye Cochabamba lehetne. Ezt annál is sürgetőbbnek nevezte, mert - mint rámutatott - Dél-Amerika egyike az utolsó térségeknek Földünkön, ahol végre fölmerült az integráció gondolata.
Eltérően ítélik meg a dél-amerikai vezetők a globalizáció és a szabadkereskedelem kérdését. Chile szocialista államfője, Michelle Bachelet óva intett az előbbi fogalom "démonizálásától", hangoztatva, hogy a globalizációnak egyaránt vannak "pozitív és negatív hatásai". Perui kollégája, Alan García pedig védelmébe vette a szabadkereskedelmet és az azt megtestesítő nemzetközi szervezetet (WTO), amelyet bírálattal illetett Hugo Chávez és Evo Morales, Venezuela és Bolívia elnöke.
A CSN-t 2004-ben hozták létre; a munkájában részt vevő 12 dél-amerikai ország célja, hogy nagyobb befolyáshoz jusson a világpolitika alakulására.
MTI - fidesz.hu