Tiltakozó élőlánc az Országos Gyógyintézeti Központnál
Élőlánccal tiltakozott vasárnap az Országos Gyógyintézeti Központ több száz dolgozója és betege az intézmény sorsának bizonytalansága miatt Budapesten, a kórház Szabolcs utcai épületénél - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Dátum: 2006-12-10 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:38.029540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy félezer ember - köztük dolgozók, volt és jelenlegi betegek - az ellen tiltakozik, hogy a hatszáz ágyas, nyolcszáz dolgozót alkalmazó, tízmilliárd forintos évi költségvetésű, állami fenntartású intézmény nem került a súlyponti kórházak listájára.
A tiltakozó élőláncot szervezők közleményt hoztak nyilvánosságra. Ebben azzal indokolták a megmozdulást, hogy úgy érzik: magukra maradtak, és a százhúsz éves intézmény végveszélybe került, sorsa teljesen bizonytalanná vált.
Az Országos Gyógyintézeti Központ honlapján a hazai progresszív betegellátás meghatározó intézményeként mutatkozik be. Külön kiemelik, hogy a Szabolcs utcai kórházi telepen befejezéséhez közeledik az ország legnagyobb és legmodernebb őssejt-transzplantációs központjának építése.
MTI - fidesz.hu