Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán az iraki kivonulás menetrendjét követeli

Irán az Irakból való kivonulás menetrendjét követeli az Egyesült Államoktól, és ehhez Washingtonnak nincsen szüksége ahhoz, hogy Teheránnal tárgyaljon - mondta vasárnap Mohammad Ali Hoszeini iráni külügyi szóvivő teheráni sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-12-10 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:39.263026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha az Egyesült Államok rögzíti haderői távozásának menetrendjét Irakból, az azt jelenti, hogy komolyan gondolják döntésüket. Innen kezdve nem lesz szüksége arra, hogy erről Iránnal tárgyaljon, csapatait egyedül is hazaviheti" - szögezte le a szóvivő.

Hoszeini, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kijelentésére reagálva, mely szerint minden Iránnal való párbeszédnek, így az iraki ügyben is, előfeltétele, hogy Teherán függessze fel urániumdúsító tevékenységét, kijelentette: "Az Egyesült Államok olyan emberre hasonlít, aki éppen fuldoklik és meg akarja szabni kimentésének feltételeit".

A szóvivő szerint Irán kész mindenfajta segítségre és együttműködésre az iraki kormánnyal, hogy biztosítsa annak biztonságát és stabilitását, de hozzátette: Teherán véleménye szerint a továbbra is bizonytalan helyzethez jelentősen hozzájárul az amerikai megszálló erők iraki jelenléte. "A megszálló erőknek el kell hagyniuk Irakot és a térséget, és a régió ügyeit a régió országaira kell bízniuk" - jelentette ki Hoszeini.

Az iraki helyzetet értékelő amerikai Baker-Hamilton bizottság szerdán 79 ajánlásból álló listát adott át George Bush elnöknek iraki politikájának javítására. Ezek között szerepelt az Iránnal és Szíriával való közvetlen tárgyalások javaslata is.

Az iraki elnök elutasítja a Baker-Hamilton bizottság jelentését

Dzsalal Talabani iraki elnök "teljes egészében" elutasítja a Baker-Hamilton bizottság jelentését, mert - mint fogalmazott - a jelentés sérti Irak szuverenitását.

"A Hamilton-Baker jelentés igazságtalan. Veszélyes pontokat tartalmaz, amelyek sértik Irak szuverenitását és az alkotmányt. Teljes egészében elutasítom" - jelentette ki határozottan az elnök.

A kurd nemzetiségű Talabani különösen ellenzi, hogy - a megbuktatott diktátor, Szaddám Huszein idején állampártként működő - Baasz párt tagjait bevonják a politikai folyamatba. "Ez ellenkező irányba mutat, mint az a hosszú harc, amelyet az iraki nép a diktatúra ellen folytatott" - mondta.

Hasonlóképpen bírálta azt a javaslatot is, hogy az amerikai kormány helyezze kilátásba támogatása megvonását arra az esetre, ha a bagdadi kabinet nem ér el jelentős haladást a biztonság megteremtése és a nemzeti megbékélés terén. "Ez annyi, mintha Irakot kiskorú gyarmatként nem pedig szuverén államként kezelnék" - vélekedett.

A Baker-Hamilton bizottság szerdán közzétett jelentésében egyebek között az amerikai csapatok kivonását javasolta Irakból 2008-ig, valamint egy diplomáciai offenzívát, amely magában foglalná az Iránnal és Szíriával folytatandó tárgyalásokat is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek