Népszavazás: Kiköszörülhető-e a demokrácián esett csorba? - fórumozóink véleménye
A fidesz.hu fórumának hozzászólói a népszavazási kezdeményezést zömében helyes döntésnek tartják. Elsősorban azért, mert mindenképpen ellene hat annak a kialakuló képnek, hogy "következmények nélküli országban" élünk. Időt és lehetőséget ad az emberek számára, hogy átgondolják korábbi döntésüket, és igazolja, "hogy az ellenzék felelősen akar gondoskodni nemzetéről."
Dátum: 2006-12-10 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:39.576928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megfogalmazzák azonban félelmüket, hogy a kérdések nem mennek át maradéktalanul az OVB illetve az Alkotmánybíróság szűrőjén. A várható eredménytől függetlenül bizalmatlanok a kormány reakciójával kapcsolatban: attól tartanak, hogy cinikus, arrogáns módon semmibe veszik, a média eszközével ellehetetlenítik a majdani döntést. "Jó hangosan fognak kiabálni arról, hogy persze hogy az emberek nem akarnak megszorítást, meg arról, hogy mennyibe kerül ez a népszavazás, meg hogy megint alkotmányellenes dolgokat akar a Fidesz keresztül vinni."
Mások inkább a demokrácián esett csorba kiküszöbölésében pesszimisták: "Amíg nincs szabad sajtó, addig a demokrácia intézménye nem tud működni. Én azt látom magam körül, hogy az emberek el vannak butítva. A fiatalok sem látnak tisztán. Az iskolában nem cél, hogy megtanuljanak gondolkodni, leszűrni tanulságokat történésekből. Sőt! A magyar média (írott, olvasott, nézett meg mittomén) ezt kihasználva működik, és nagyon komoly befolyással van az emberek véleményére."
Néhány hozzászólásban ismét megfogalmazódott az igény a Fidesz radikalizálódása, erőteljesebb fellépése iránt is: "Ez megint a tehetetlenség szülte kapálózás. Nem értem mi változhatna tőle. A 'baj' az a Fidesszel, hogy csak demokratikus, alkotmányos és törvényes eszközökkel próbálnak élni, amivel semmi eredmény nem érhető el. Míg az MSZP-t soha nem érdekelte a törvény (trükkök százai), az alkotmány, a demokrácia. Alternatívaként említik a képviselők lemondását, új választások kiírását: "A hibát ki lehet javítani, ott ahol keletkezett, vagyis a parlament összetételét kell helyesbíteni... Mondjuk ki: a tavaszi választás NEM VOLT DEMOKRATIKUS. Hogy a klasszikust is idézzem: Nem igaz vádakkal nyerni, nem igaz országhoz vezet..."
A bejegyzések természetesen baloldalról is érkeznek: ezekben általában az áprilisi választások eredményére hivatkozva kétségbe vonják a népszavazási kezdeményezés demokratikus jellegét. Többször érvelnek a referendum várhatóan magas költségeivel is, mások azzal, hogy a kérdések a kormány költségvetését érintik. Többen komolytalannak tartják a kérdésfelvetést, mivel a megszorító intézkedések természetesen népszerűtlenek, ezért a Fidesz visszaél az emberek szorító szükségével: "Parlamenti választásokat kell nyerni, és azután lehet az országot irányítani. Az ellenzéknek nem az a dolga, hogy uszítson, hanem - ha valami nem tetszik - akkor alternatív programot tegyen az emberek elé."
A kérdésekkel kapcsolatban konkrét hozzászólások érkeztek, amelyek igazolják a felvetett problémák fontosságát. Az egészségügy, a termőföld és a kormányzati felelősség kérdésében egyöntetű a támogató álláspont. A tandíj és a nyugdíjasok munkavállalása már megosztotta a fórumozókat. Érveltek a diplomások magasabb fizetésével, illetve azzal, hogy a dolgozó nyugdíjasok elveszik a munkahelyeket a fiataloktól. Volt - igaz, csupán egyetlen hozzászóló - aki a gyógyszerek szabad forgalmazását is helyesli. Többen megfogalmazták, hogy a kérdésekre helyes választ csak megfelelő szaktudás vagy legalább lényegesen több és tisztább információ birtokában lehet adni.
Végül kissé off-topic hozzászólások foglalkoztak a Szeretem Magyarországot című mozgalommal. Jobbára a népszavazási kezdeményezés mozgósító hatásának kivédését célzó kommunikációs trükknek minősítették. "Maradjunk otthon, a Parlamentben, lényegében arra hív fel, hogy nyugodtan, fegyelmezetten tűrjük a hazugságokat, a hatalom törvénytelenségeit."
fidesz.hu