A Fidesz EP-képviselői az újabb meghívást sem fogadják el
A Fidesz európai parlamenti képviselői az újabb meghívást sem fogadják el, mert nem az időponttal van gondjuk - közölte Szájer József arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc január 19-re várja az Európai Parlament (EP) magyar képviselőit.
Dátum: 2006-12-10 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:40.240248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc január 19-ére várja a Magyarországot képviselő politikusokat. Az új dátum kitűzésére azért volt szükség, mert a képviselők egy részének az eredeti, december 10-ei időpont nem volt alkalmas.
Szájer József a miniszterelnök kezdeményezését őszintétlen, PR-fogásnak nevezte. Hangsúlyozta, nem szeretnék, hogy a miniszterelnök "konfliktusos" kezdeményezése megzavarná a magyar európai parlamenti képviselők közötti együttműködést.
A Fidesz EP-képviselői a kormányfő kezdeményezését követően november 29-én közös nyilatkozatot adtak ki, melyben egyebek között azzal indokolták távolmaradásukat, hogy Gyurcsány Ferencet nem tartják alkalmasnak a nemzet képviseletére Európában. "Mi olyan miniszterelnökkel kívánunk találkozni, aki nem tehertétel az ország európai érdekérvényesítésben" - fogalmaztak akkor.
MTI - fidesz.hu