Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország jó úton halad

Hans-Gert Pöttering szerint Magyarország jó úton halad, hogy tagja legyen az Európai Uniónak. Az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője erről a Szájer Józseffel, a Fidesz alelnökével folytatott pénteki budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón beszélt. Hangsúlyozta: a Fidesz mint a legnagyobb ellenzéki párt, nagyon sokat tesz az ország európai uniós csatlakozásáért.


Dátum: 2002-12-06 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:06.109791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hans-Gert Pöttering kijelentette, hogy a csatlakozás után és az európai parlamenti választások eredményeként arra számítanak, hogy a Fidesz, képviselői által, hosszú távon erősíteni fogja pozícióját az Európai Parlamentben. Kitért arra: az Európai Néppárt kezdeményezte, hogy az unió kibővítése 2004-ben legyen. Szólt arról, mindig azt az álláspontot képviselte, hogy az Európai Unió tagországai megtartsák identitásukat, és egészséges kompromisszum kell ahhoz, hogy fel tudjanak lépni a kis népek érdekeinek védelmében.

- Az én frakcióm mindig amellett szállt síkra, hogy valamennyi európai ország egyenlő jogokat és előnyöket élvezzen - hangsúlyozta Hans-Gert Pöttering. Reményét fejezte ki, hogy a jövő heti koppenhágai csúcsértekezlet teljes sikerrel zárul Magyarország számára. Szájer József úgy vélekedett, hogy az Európai Néppárt az Európai Parlament legjelentősebb politikai eleme, és Hans-Gert Pöttering, aki 1999 óta vezeti frakcióját, személy szerint a bővítés egyik legjelentősebb támogatója.

- Mindig fordulhatunk hozzá, gyakran kértük közbenjárását - mondta Szájer József. Jelezte, hogy a politikus felszólal a szombati Fidesz-kongresszuson, amelynek témája az európai uniós csatlakozás. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: a magyarországi pártok közül a Fidesz elsőként rendez az európai uniós csatlakozásról szóló kongresszust. Szájer József a sajtótájékoztatón bemutatta Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és José Manuel Barroso portugál kormányfő Orbán Viktor volt miniszterelnöknek címzett, és Angela Merkel CDU-elnök Áder János Fidesz-frakcióvezetőhöz írt, a kongresszust üdvözlő levelét.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek