Adózási megfontolásból épülnek a kísértetházak
A fővárosban számos félbehagyott építésű "kísértetház" bosszantja a környékén élőket, ám az önkormányzatoknak nincs eszközük arra, hogy a tulajdonost a befejezésre serkentsék.
Dátum: 2006-12-10 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:41.219031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budapesten számos épület áll befejezetlenül, például a Kálvin téri "üvegház", vagy a SZOT-szálló a Rózsadombon, ugyanakkor sok családi házat sem sikerül befejezni éveken keresztül.
Borsi László ingatlanszakértő az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy a jogszabály csak azt mondja ki: az engedély megszerzésétől számított három éven belül meg kell kezdeni az építkezést, a befejezésre semmilyen rendelkezést nem tartalmaz.
Így nem lehet szankcionálni sem a félbehagyott építkezések kivitelezőit, pedig sokszor adózási megfontolásokból nem fejezik be az épületeket - hangsúlyozta az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnöke. A szakember tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot, és sürgette a joghézag mielőbbi megszüntetését.
Borsik László azt is visszásnak tartja, hogy építkezés közben akár emeletenként lehet új engedélyt kérni.
inforadio.hu - fidesz.hu