Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félpályás útlezárással tüntettek Veszprémben

Félpályás útlezárással demonstráltak a kormány megszorító intézkedései ellen vasárnap Veszprémben, a városba bevezető főúton.


Dátum: 2006-12-10 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:42.776343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Budapesti út egyik sávját 12 autóval foglalták el a demonstrálók; a gépkocsik tetejére rakott táblákon Gyurcsány Ferencet és kormányát kritizáló feliratok voltak olvashatók, a járművek mellett pedig mintegy harminc ember nemzeti színű és Árpád-sávos zászlókat lengetett.

A járművektől zsúfolt főúton rendőrök irányították a forgalmat, illetve biztosították a demonstráció helyszínét.

Kora délután érkezett Veszprémbe a Gyurcsány-futam elnevezésű, Pécsett szervezett autós konvoj. A tizennégy gépkocsi csatlakozott a veszprémi demonstrálókhoz. A pécsi csapat szóvivője a veszprémi Kossuth szobornál mintegy 40-50 demonstráló előtt azt hangsúlyozta, hogy "nem jött be Gyurcsány Ferenc jóslata", mert az emberek nem unták meg a tüntetést és nem mentek haza, hanem szerte az országban továbbra is tiltakoznak.

Stiebel Lőrinc elmondta: a Gyurcsány-futam sok városba befutott már, s mindenütt kitartó demonstrálásról biztosították őket. Szavai szerint márciusban pedig újra kezdik.

A forgalmas Budapesti úton közlekedők közül több autós is - látva a forgalmi akadályt, a félpályát lezáró autókat - ellenvéleményének, bosszúságának adott hangot, s ilyen kiabálások hallatszottak az elhaladó járművekből: "Nincs jobb dolgotok karácsony előtt?", "De sokan vagytok, ez ám a tömeg", "Megfáztok, menjetek haza!".

A pécsi csapat délután tovább indult Győrbe, a konvojhoz néhány veszprémi autós is csatlakozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek