A palesztin elnök bejelentheti az előrehozott választásokat
Előre hozott parlamenti és elnökválasztást írna ki egy héten belül a Palesztin Hatóság elnöke, ha a nemzeti egységkormány megalakításáról folytatott tárgyalások a jelenleg kormányzó Hamász radikális iszlám mozgalommal nem hoznak eredményt. Ezt Mahmúd Abbász egyik tanácsadója közölte.
Dátum: 2006-12-10 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:45.061014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni látogatáson tartózkodó Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök visszautasította az előrehozott választások tervét, mert szerinte egy ilyen megoldás csak súlyosbítaná a válságot és káoszba taszítaná a palesztin területeket.
Előzőleg a Hamász parlamenti frakciójának vezetője a demokrácia elleni puccsnak nevezte az elképzelést.
inforadio.hu - fidesz.hu