Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blatter: felejthetetlen marad ez a felemelő búcsú

"Felejthetetlen marad ez a felemelő búcsú, megtiszteltetés volt számomra is, hogy itt lehettem" - mondta szombaton telefonon Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke Schmitt Pál MOB-elnöknek, a Puskás Ferenc Kegyeleti Bizottság vezetőjének az Aranycsapat legendás csatárának gyászszertartása után.


Dátum: 2006-12-10 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:46.697513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Franz Beckenbauer, a németek világhírű "Császára" is hasonló véleményen volt: "Azt hiszem, labdarúgót még nem búcsúztattak ilyen méltóságteljesen, ilyen emlékezetesen, mint Puskás Ferencet, de megérdemelte..."

A temetésre különgéppel érkezett német küldöttség tagjai az elutazás időpontját megváltoztatva még a Szent István-bazilikában celebrált szentmisén is jelen voltak, és Beckenbauer megtiszteltetésnek vette, hogy az egyik könyörgést ő mondhatta el az elhunytért.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség a szertartás után az egyik nemrég megnyílt szállóban fogadást adott a külföldi vendégek tiszteletére.

Kisteleki István, az MLSZ elnöke, az egyik házigazda köszönetet mondott a vendégeknek a részvételért és Puskás Ferenc arcképével díszített ezüst emlékérmet nyújtott át valamennyiüknek, míg Kamuti Jenő, a MOB főtitkára Schmitt Pál nevében köszöntötte a megjelenteket.

Az asztaloknál csaknem mindenkinek akadt valamilyen kedves, többnyire derűs élménye, emléke Puskás Ferencről, akivel kapcsolatban egyöntetű volt az a vélemény, hogy eltávozott ugyan, de emlékét örökre megőrzik.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek