Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea prüszköl Japántól

Észak-Korea hétfőn ismét tagadta, hogy Japánnak joga lenne részt venni az észak-koreai nukleáris programról folyó hatoldalú pekingi tárgyalásokon.


Dátum: 2006-12-11 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:48.674567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rodong Szinmum, a Koreai Munkapárt hivatalos lapja hétfői vezércikkében Japánt olyan "csalónak" nevezte, akinek nincs joga részt venni a tárgyalásokon. "Japán jelenlétének nincsen semmi haszna, csak bonyolítja a helyzetet lényegtelen témákkal és az időnket rabolja" - hangsúlyozta a lap, azt állítva, hogy "a Japán nélküli tárgyalások minden gond nélkül haladnának előre".

Phenjan már több ízben követelte Tokió kivonulását a pekingi tárgyalásokról, amelyen a két Korea mellett az Egyesült Államok, Oroszország és Kína is részt vesz. A kommunista rendszer különösen rossz szemmel nézi, hogy Japán a nukleáris vitát kihasználva veti fel a hidegháború idején elrabolt észak-koreai ügynökök által japán állampolgárok ügyét. Abe Sindzo japán kormányfő éppen vasárnap figyelmeztetett, hogy a tervek szerint a jövő héten folytatódó tárgyalásokon ismét az asztalra teszi az elrablottak dossziéját.

A japán vádak szerint összesen 17 állampolgárát rabolták el az 1970-es, 80-as években. Észak-Korea 13 személy elrablását ismerte el, 2002-ben ötöt szabadon engedtek, a többiről pedig azt állították, hogy meghaltak. A családtagok szerint azonban Phenjan nem szolgáltatott halálukra vonatkozó meggyőző bizonyítékot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek