Srí Lankán összecsaptak a kormányerők a felkelőkkel
Hatvannégyen vesztették életüket a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) lázadócsoport és a kormányerők közötti összecsapásokban Srí Lanka keleti részében - közölte a hadsereg hétfőn.
Dátum: 2006-12-11 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:51.163253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány sajtóközpontjának tájékoztatása szerint vasárnap Batticaloa körzetben a hadsereg 24 katonája halt meg, míg a felkelők negyven fegyveresüket vesztették el.
A dél-ázsiai szigetország (a volt Ceylon) északi részén élő hindu tamil kisebbség fegyveres szervezete 1972 óta harcol a buddhista szingaléz többség colombói kormánya ellen egy önálló tamil állam létrehozásáért. Több mint hatvanezer ember vesztette életét azóta a harcokban, katonák és civilek vegyesen. 2002 február 23-án tűzszüneti megállapodást írtak alá a felek, és tárgyalásokat kezdtek egy tartós békeegyezségről, de ezek 2003 áprilisában megszakadtak.
MTI - fidesz.hu