Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozás a mátészalkai kórház visszaminősítése ellen

Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek a mátészalkaiak és a környék lakói a szatmári város kórházának visszaminősítése ellen; az intézményt felügyelő tanács elnöke levélben kérte a szakminisztert, hogy az egészségügyi létesítmény kerüljön a súlyponti gyógyintézetek közé - közölte a szervezet vezetője hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2006-12-11 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:51.465792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mátészalkán és vonzáskörzetében élők tiltakoznak a döntés ellen, miszerint a város térségi feladatokat ellátó kórháza nem került be a betegellátás szempontjából kiemelten fontos súlyponti intézmények sorába - mondta Jeneiné Major Erika, a helyi kórházi felügyelő tanács elnöke.

Hangsúlyozta: érthetetlen a döntés, hiszen a térségben a legrosszabbak a lakossági egészségügyi mutatók, s ennek megfelelően fejlesztették korábban a mátészalkai kórházat.

"A gyógyintézet a kiválasztás minden kritériumának, szempontjának megfelel, hiszen sürgősségi osztályt, kardiológiai, szív- és érrendszeri betegeket ellátó részleget, traumatológiát, baleseti sebészetet, művese állomást, modern diagnosztikai képalkotó rendszert, neurológiát, és sorolhatnánk még, működtet" - hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy "tekintettel a régióban élők rossz egészségügyi állapotára, a mátészalkai kórház visszaminősítése ellent mond az emberiességi érdekeknek, továbbá az orvosszakmai és a gazdasági érdekeknek is".

Megemlítette azt is, hogy a szatmári egészségügyi dolgozókat "megdöbbentette az a tény, miszerint a súlyponti kórházak közé olyan intézmény is bekerült - szemben a mátészalkaival -, amely az aktív ellátás szempontjából fontos, több gyógyító osztállyal nem is rendelkezik".

Jeneiné Major Enikő szerint "a betegellátás valós igényei alapján kéri a Mátészalkai Kórházi Felügyelő Tanács a Minisztériumtól, hogy az intézmény is a súlyponti gyógyintézetek közé kerüljön".

A felügyelő tanács vezetője arról is tájékoztatott, hogy Mátészalka új polgármestere, Szabó István, személyes egyeztetési lehetőséget kért az ügyben Molnár Lajos minisztertől.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek