Gyurcsány megint másra kenné a felelősséget
Azok az élelmiszerbiztonsági problémák, amelyek korábban csak egy-egy alkalommal fordultak elő, most, a négy és fél év szocialista-szabaddemokrata kormányzás után periodikusan visszatérnek - reagált Gyurcsány Ferenc felszólalására a Navracsics Tibor, amelyben az átcimkézési botrányról beszélt a miniszterelnök.
Dátum: 2006-12-11 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:54.501585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindez annak a felelőssége, aki idén nyáron egy "merész elhatározással" úgy döntött, hogy átalakítja a magyar államigazgatást, de ehelyett tönkretette - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője arra utalva, hogy Gyurcsány az egész közigazgatást átpolitizálta, amikor megszüntette a közigazgatási államtitkári pozíciót és a szakállamtitkárit a politikai zsákmányrendszer részévé tette. Emellett az ő nevéhez fűződik a megyei szintű szervek szétverése is - emlékeztetett Navracsics Tibor -, amelyek helyett nem tudjuk, milyen összetételben, milyen szinten lesznek új szervezetek. Ő az, aki miniszterelnök-jelöltként azzal kezdte karrierjét, hogy megfenyegette a köztisztviselőket, nehogy megpróbáljanak tájékoztatást adni ellenzéki pártoknak, és azóta is fenyegetik őket - tette hozzá.
Amire most szükségünk van, az felelős demokrácia, de elvárható-e ez akkor, amikor a köztársaság miniszterelnöke maga is felelőtlen? - tette fel a kérdést Navracsics Tibor, és hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc politikai felelősségről nem is hallott, nem képes vállalni, menekül előle, legyen szó akár augusztus 20-áról vagy akár szeptember 17-éről; mint fogalamzott, "egyetlen olyan dátumot nem tudok mondani, amikor Gyurcsány Ferenc felelősen viselkedett volna".
Amikor baj van, akkor megpróbálja teríteni a személyi felelősséget és mindig nemzeti közmegegyezésre törekszik, hogy meneküljön a személyi felelősség elől, amikor pedig úgy érzi, hogy nincsen baj, akkor egyszemélyben intézkedik, páváskodik az emberek előtt - jellemezte Navracsics Tibor a kormányfő viselkedését, majd hozzátette: most úgy látszik, baj van, mert azt mondja, hogy ez mindannyiunk felelőssége, ami azonban nem igaz. A frakcióvezető kiemelte: azzal van a baj, hogy a kormánypártok szétverték államapparátust, és azzal, hogy a köztisztviselők egzisztenciális félelemben élnek, nem mernek cselekedetni, nem mernek ellenőrízni.
Ez a demokrácia nem felelős demokrácia, mert a politikusai sem azok, Gyurcsány Ferencnek is felelősen kellene viselkednie. Önök a felelősek, mert szétverték az államigazgatást, nincs ellenőrzés, nem egyedi esetről van szó, és lesz még ilyen, ha nem javítunk rajta - zárta felszólalását Navracsics Tibor.
Fejétől bűzlik a hal
Semjén Zsolt hangsúlyozta: ami történt, az a politika sara is. Utalt rá, hogy nem lehet elvárni a társadalom egészétől, hogy betartsa az erkölcsi normákat, amikor azt látja, hogy az ország vezetői maguk sem tartják be őket. "Aki elcsen egy sportszeletet, megbilincselve viszi el a rendőr, de akik milliárdokat síbolnak el, azok joghézagokra hivatkozva, sztárügyvédekkel a hátuk mögött röhögnek bele a kamerákba." A népi bölcsesség szerint is "fejétől bűzlik a hal", így a politika felelőssége, hogy ez ne történhessen meg.
fidesz.hu