Nem vesz részt a Fidesz az egyeztetésen
Nem vesz részt a Fidesz a kormányfő által kezdeményezett keddi megbeszélésen - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-12-11 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:55.447324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök december 12-ére, keddre hívott össze megbeszélést a Románia és Bulgária európai uniós csatlakozását követő munkaerőpiaci stratégiáról.
A Fidesz szóvivője emlékezetett 2001-re, amikor a Magyar Szocialista Párt elnökének egyetértésével létrejött egy megállapodás Magyarország és Románia között, amely különböző munkaerőpiaci rendelkezéseket is tartalmazott. Szijjártó Péter megjegyezte: Gyurcsány Ferenc azonban a pillanatnyi érdekeinek megfelelően egy hazug politikai kampányt épített, amelynek a végterméke a 23 millió románnal való alaptalan és hazug fenyegetés volt.
A Fidesz kommunikációs vezetője felidézte azt is, hogy 2004-ben Gyurcsány Ferenc ellenségként állította be a határokon túli magyarokat a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt. A jelenlegi miniszterelnök és a szocialisták a "nem" mellett kampányoltak, és azzal fenyegették az ország lakosságát, hogy a határon túli magyarok esetleges Magyarországra jövetele a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer összeomlásával fenyeget - hangsúlyozta.
Az ügy valóban fontos, Gyurcsány Ferenc azonban ezt csak arra akarja használni, hogy kitörjön elszigeteltségéből, a Fidesz pedig nem asszisztál egy ilyen "PR-akcióhoz" - jelentette ki Szijjártó Péter.
fidesz.hu