Kórházakat mészárol Molnár
A kórházfejlesztésnek csúfolt egészségügyi reformtörvény Budapestet tragikusan érinti, és a főváros egészségügyi ellátó rendszerének a lefejezését, lemészárlását jelenti - mondta Pesti Imre az egészségügyi miniszterhez intézett interpellációjában hétfőn.
Dátum: 2006-12-11 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:58.103420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő szerint az átalakítások nyomán Budapesten mintegy 5000 kórházi ágy - az aktív kórházi ágyak közel 30 százaléka - megszűnik.
Pesti Imre kifogásolta, hogy az SZDSZ vezette minisztérium a döntések meghozatalakor figyelmen kívül hagyta a koalíciós partner aggályait és nem vette figyelembe a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi cselekvési programját sem.
Pesti Imre "több mint érdekesnek" nevezte, hogy a mintegy 2,5 millió embert ellátó 40 budapesti kórházból egyetlen önkormányzati fenntartású intézmény sem került fel első körben a súlyponti kórházak listájára.
A politikus arra is figyelmeztetett, hogy az esetlegesen felszabaduló értékes ingatlanok iránt "egyesek" már "élénken" érdeklődnek.
Pesti Imre a törvényjavaslatot elfogadhatatlannak és átgondolatlannak tartva úgy fogalmazott, hogy a jogszabály a magyar polgárok egészségügyi ellátását áldozza fel egy rossz költségvetési politika oltárán.
Pesti választ vár Molnár minisztertől arra a kérdésre, hogy a járóbeteg-ellátás és az alapellátás fejlesztése nélkül miért építik le a fekvőbeteg-ellátást.
A képviselő azt is szeretné, ha törvényben tennék lehetetlenné az egészségügyi vagyon ingatlanspekulációját.
Molnár Lajos egészségügyi miniszter válaszában azt mondta, hogy "Budapest nem az ország", a reform a vidéki egészségügyi ellátás javítása érdekében is történik.
Pesti Imre szerint rossz ízű propaganda a főváros és a vidék szembe állítása, és rámutatott arra is, hogy az átalakítás számos Budapesten működő, de országos intézményt is utolér.
A képviselő az Országgyűlés kormánypárti többségével szemben nem fogadta el a miniszter válaszát.
fidesz.hu