Szerdán egyeztet Szili Katalin és Rogán Antal
Szili Katalin szerdára egyeztetésre hívta Rogán Antal, V. kerületi polgármestert, hogy egyeztessenek a képviselők parkolásáról. Ezt a házelnök közölte az MTI-vel hétfőn.
Dátum: 2006-12-11 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:12:59.299856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint Rogán Antal elfogadta a meghívást.
Az V. kerület fideszes polgármestere a múlt héten nyílt levelében Szili Katalin házelnök személyes közbenjárását kérte a Képviselői Irodaház körüli parkoló helyzetének rendezése érdekében, és azt javasolta, hogy nyissák meg mindenki előtt azokat a parkolóhelyeket, amelyek megváltására az Országgyűlésnek nincs pénze.
Szili Katalin erre azt mondta: nem kér kiváltságokat a parlamenti képviselők számára, de azt szeretné, hogy az egyeztetés megfelelő módon történjen, és partnernek tekintsék.
Jobban örültem volna, ha Rogán Antal nyílt levél helyett közvetlenül hozzám fordul ebben az ügyben - reagált az MTI-nek a nyílt levélre a házelnök a múlt héten. Szili Katalin leszögezte: egyetlen egy megoldás létezik a parkolás kérdésében, a törvényes megoldás.
Az ősszel megválasztott polgármester novemberben jelentette be, hogy megszüntetné az ingyenes parkolást a kerületben lévő közintézmények körül. Szili Katalin azonban - tekintettel arra, hogy az Országgyűlésnek 60 millió forintjába kerülne a parkolóhelyek megváltása - az Országgyűlés gazdasági főigazgatóját bízta meg, hogy tájékozódjon Rogán Antalnál az ügyben.
Az V. kerületi fideszes polgármester múlt csütörtöki nyílt levelében már arról számolt be, hogy megbeszélést folytatott Bakos Emil gazdasági főigazgatóval, azonban az általa felvázolt megoldási javaslatokat - csökkentett díjfizetés, a parkolási terület kisajátítása, műveleti területté nyilvánítás, vagy alacsonyabb díjfizetési zóna megállapítása - teljesen elfogadhatatlannak tartja.
Rogán Antal szerint az egyetlen lehetséges megoldás, ha az Országgyűlés "addig terjeszkedik, ameddig a "takarója ér", vagyis csak annyi parkolóhely után fizeti ki a megváltási díjat, amekkora költségvetési forrás a rendelkezésére áll, a többi parkolóhelyet pedig az V. kerület felszabadítja a nyilvános és közcélú parkolás
előtt.
MTI - fidesz.hu