Chilében folytatódtak a zavargások
Chilében hétfőn is folytatódtak az Augusto Pinochet halálhírét követő zavargások, miközben az elhunyt chilei exdiktátor hívei lerótták kegyeletüket a santiagói katonai főiskolán felállított ravatalnál.
Dátum: 2006-12-11 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:00.448113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi katonai akadémia kápolnájában ravatalozták fel a 91 éves korában elhunyt chilei exdiktátort, aki 1973 és 1990 között irányította vaskézzel a dél-amerikai országot, s aki uralmának véres kezdetei után egy katolikus rendi állam "apafigurájának" képét próbálta kialakítani magáról uralmának későbbi szakaszában.
Tábornoki díszegyenruhájában hevert a vasárnap elhunyt volt diktátor holtteste a nyitott koporsóban a katonai főiskolán, amelynek a harmincas években Pinochet maga is hallgatója volt. A chilei televízió közvetítette a gyászmisét, a helyszínen azonban a hozzátartozókon és mintegy 300 katonán - köztük Pinochet egykori tiszttársain - kívül más nem volt. A katonák között megjelentek a chilei hadsereg mind a négy haderőnemének képviselői. A tanintézet növendékeiből kiválogatott díszőrség áll a ravatalnál egészen a temetésig.
Michelle Bachelet szocialista elnök asszony, akinek édesapját is halálra kínozták a Pinochet-rezsim emberei, elrendelte, hogy az exdiktátor ne részesüljön állami temetésben, mint a többi exelnök, hanem "csak" katonai tiszteletadással búcsúztassák, mint a haderők volt főparancsnokát. Belisario Velasco belügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy Augusto Pinochet vérbeli diktátor volt, súlyosan megsértette az emberi jogokat, s nem érdemli meg, hogy állami temetést kapjon.
Vivianne Blanlot védelmi miniszter készül képviselni a kormányt a temetési szertartáson. Pinochet egyik fia, Marco Antonio Hiriart azonban ellenzi, hogy a kormány bármely tagja részt vegyen a temetésen. Az Agricultura rádiónak adott nyilatkozatában kérte, hogy a kormány "tanúsítson tiszteletet a család iránt", és ne küldje el képviselőjét a temetésre. Azzal indokolta kérését, hogy nem szeretné, ha "képmutató gesztusok történnének" apja végső búcsúztatásán. Azt azonban nem ellenzi, hogy ha a chilei népből bárki részt akarna venni, akkor ott lehessen - tette hozzá.
A keddi gyászszertatás egy részét is a katonai főiskola területén rendezik az elhunyt családtagjai és a legfelsőbb katonai vezetők részvételével. Várhatólag megjelenik az exdiktátor számos szimpatizánsa is. A hadsereg bejelentette, hogy noha a felravatalozás zárt katonai területen történt, és ott zajlik le a keddi gyászszertartás egy része is, a gyászünnepségek nyilvánosak, megfelelő biztonsági ellenőrzés után bárki bemehet. Pinochet egyik fiának közlése szerint a holttestet - az elhunyt kívánságának megfelelően - elhamvasztják. Állítólag azért kívánta így Pinochet, mert tartott attól, hogy "ellenségei rendszeresen meggyaláznák sírját". Chilei médiajelentések szerint Francisco Javier Errazuriz chilei bíboros tartja kedden a gyászmisét.
Nagy-Britannia nem küld hivatalos képviselőt a chilei exdiktátor temetésére - jelentette be hétfőn a brit külügyminisztérium. A Foreign Office egy szóvivője közölte ezt, hozzátéve, hogy tudomása szerint az Európai Unió többi tagállama hasonlóképpen kíván eljárni. A spanyol külügyminisztérium is ugyanilyen értelmű hivatalos bejelentést tett.
Az egykori tábornok-elnök elhalálozása kapcsán emberi jogi csoportok sürgették a Pinochet-rezsim által elkövetett gyilkosságokban, emberrablásokban, kínzásokban vétkes, illetve cinkos katonák és civilek ellen indított büntetőeljárások felgyorsítását. (Pinochet 17 éves uralma alatt másként gondolkodók ezreit ölték meg, illetve tüntették el nyomtalanul.) A Pinochet vezette 1973. szeptember 11-i puccsal megbuktatott Salvador Allende elnök lánya, Isabel síkraszállt azért is, hogy folytatódjék az elhunyt exdiktátor elleni büntetőeljárás bűnei mértékének teljes feltárásáig.
Kevéssel Pinochet halálhírének bejelentése után, vasárnap mintegy ötezren vonultak a chilei főváros utcáira, hogy ünnepeljék "Chile felszabadulását". Egyesek megpróbálták megközelíteni a Moneda elnöki palotát, de a rohamrendőrök vízágyúk és könnyfakasztó gránátok bevetésével útjukat állták. A tüntetők kőzáporral és benzines palackok hajigálásával válaszoltak, kirakatüvegeket törtek be, közlekedési jelzőtáblákat és telefonfülkéket tettek tönkre. Mintegy negyven rendőr és kilenc tüntető sérült meg, s hozzávetőleg száz tüntetőt vettek őrizetbe. Zavargásokról számoltak be a Santiagótól 120 kilométerre nyugatra lévő Valparaisóból is. Hétfőn a nap első fele viszonylagos nyugalomban telt el, a nap második felében azonban kiújultak a zavargásokká fajult örömünnepek a latin-amerikai ország több városában.
MTI - fidesz.hu