Most már biztos: február 15-től 300 forint vizitdíjat kell fizetni
Az Országgyűlés hétfői ülésén 201 igen és 160 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta azt a több egészségügyi jogszabályt módosító törvényt, amely szabályozza a vizitdíj és a kórházi napidíj mértékét, a kedvezményezettek körét és a várólisták rendszerét.
Dátum: 2006-12-11 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:00.743945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatályba lépést követően a legalapvetőbb változás, hogy február 15-től a háziorvos és szakorvos felkeresésekor vizitdíjat kell fizetnie a betegnek, illetve a kórházi tartózkodás idejére napidíjat, amely alkalmanként 300 forint lesz. A befizetett vizitdíj mintegy 30 milliárd forintra becsült teljes összege a szolgáltatónál marad, és az egészségügyi ellátás fejlesztésére lehet fordítani.
A vizit- vagy kórházi napidíj fizetése alól mentességet a 18 év alattiak kaphatnak, és nem kell megfizetni a díjat a katasztrófa-egészségügy, a kötelező népegészségügyi ellátások, a járványügyi tevékenység, meghatározott szűrővizsgálatok, terhesgondozás, gyermekágyas anyák gondozása, szülészeti ellátás esetén, valamint azok mentesülnek a díjfizetés alól, akik tartós gyógykezelésekhez kötődő ellátásokra szorulnak. A szociálisan rászorulóknak is kell fizetniük, azonban az ő esetükben a díj összegét a különböző jogcímeken folyósított ellátásba "építik bele". A kompenzációs rendszer lényege, hogy a szociálisan rászorulók évente legalább 12 vizitre jutó kedvezményt kapnak. A kompenzáció körülbelül 1,7 millió embert érint.
A vizitdíj befizetéséről szóló számlával, az ellátási formánként igénybe vett 20. alkalom igazolásával, a 21. alkalomtól fizetett vizitdíj összege a helyi önkormányzatoktól visszaigényelhető. Kórházi tartózkodás esetén, éves szinten a 20 ellátási nap a felső határ, azaz ezután már egyáltalán nem kell ápolási díjat fizetni.
Az orvos által meghatározott betegúttól való eltérés esetén azonban emelt összegű vizitdíjat, illetve a finanszírozási díjtétel bizonyos hányadát kell megfizetnie a betegnek. Hatszáz forintot kell fizetni például annak, aki a háziorvosi ellátást saját elhatározásából nem a rendelőben, hanem más külső helyszínen veszi igénybe, illetve nem a választott háziorvost keresi fel. Az indokolatlanul igénybe vett ügyeleti ellátás díja ezer forint. Ha a beutalóval igénybe vehető járóbeteg-szakellátást beutaló nélkül, illetőleg nem a beutaló szerinti egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe a beteg, szintén emelt összegű, hatszáz forintos díjat kell fizetnie.
A törvény bevezeti a magyar nyelvű tájékoztató számlaadást. 2007. január 1-jétől a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás után, 2008. január 1-jétől a háziorvos, fogorvos és járóbeteg-szakellátás után a beteg minden kezelés után kézhez kapja az ellátásáról szóló számlát, amit csak alá kell írnia. A számla alapján a beteg tudni fogja, hogy mennyibe került ténylegesen a kezelése a biztosítónak. Ha a számlát a beteg nem írja alá, akkor a biztosító csak az ellátás 90 százalékát téríti meg a szolgáltatónak.
Az önkormányzatok saját hatáskörben minden rászorulónak adhatnak támogatást. A hajléktalanellátással foglakozó háziorvosoknál egyáltalán nem kell majd vizitdíjat fizetni. Az általuk kiállított beutalóval szintén díjmentes lesz minden egészségügyi ellátás.
Az elfogadott törvény szabályozza a várólista-rendszert, és rendelkezik az ezt felügyelő Monitoring Testület létrehozásáról is. A várólistára a kezelőorvos teheti fel a beteget, amely lista nyilvános, de személyes adatokat nem tartalmaz, a betegek azonosító kód alatt szerepelnek. A sorrendet a felkerülés időpontja határozza meg, ettől csak megfelelő és kellően dokumentált indokkal lehet eltérni. A beteg pénzért sem kérheti a várólista szerinti rendtől való eltérést, és a listát kezelő intézmény - az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a szolgáltató - honlapján kell nyilvánosságra hozni. A lista a személyes azonosítót és a kezelés időpontját tartalmazza.
MNO - fidesz.hu