Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael nem engedte be Gázába az ENSZ vizsgálóbizottságát

Izrael megakadályozta, hogy az ENSZ tényfeltáró bizottsága beutazzon a hét végén a Gázai övezetbe, a Bét-Hanún város ellen végrehajtott, 19 civil életét kioltó, múlt havi izraeli tüzérségi támadás körülményeinek és következményeinek kivizsgálására.


Dátum: 2006-12-11 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:01.038758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Desmond Tutu, a dél-afrikai apartheidellenes harc Nobel-békedíjas kiemelkedő személyisége vezette volna a bizottságot, de az izraeli hatóságok nem adták meg neki a beutazásra jogosító okmányokat -közölték hétfőn az ENSZ névtelenül nyilatkozó illetékesei Genfben.

Eredetileg úgy volt, hogy a bizottság e hét pénteken tesz jelentést megállapításairól az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának. A 47 országot tömörítő Emberi Jogi Tanács a múlt hónapban adott megbízást a bizottság létrehozására és ténymegállapító útjára. A bizottság feladata lett volna felmérni a támadás kárvallottjainak helyzetét, és megállapítani, milyen sürgős segítségre szorulnak rá a támadás túlélői. Ezenkívül ajánlásokat kellett volna tennie arra nézve, hogyan lehet megvédeni a palesztin polgári lakosságot a további izraeli támadásoktól. Tutu várhatólag még hétfőn délután sajtóértekezletet tart az ügyről Genfben. Genfben akkreditált izraeli ENSZ-diplomaták nem kívánták kommentálni a történteket Tutu sajtóértekezlete előtt.

radio.hu, MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek