Folytatódik az ENSZ-vizsgálat
Az ENSZ Irakban tartózkodó fegyverzetellenőrei kétnapi szünet után szombaton folytatták vizsgálataikat: reggel két konvoj indult a bagdadi ENSZ-központból dél felé, hogy egy újabb katonai kutatóközpontban és Irak fő atomkutató központjában tegyen látogatást.
Dátum: 2002-12-07 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:07.961575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A muzulmán ünnepek miatti kétnapos szünetet követően - s röviddel azelőtt, hogy Bagdad várhatóan még szombaton átadja sok ezer oldalas jelentését fegyverprogramjairól - az ENSZ Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) csapata a fővárostól 40 kilométerre délre fekvő el-Iszkanderíjában az al-Kudsz (Jeruzsálem) Általános Vállalat nevű hadiipari kutatóintézetben vizsgálódott.
A központ azután jött létre, hogy az ENSZ-ellenőrök 1998-ban távoztak az országból. Az iraki tisztviselők kíséretében érkező szakértők akadálytalanul bejutottak a komplexumba, de az újságíróknak - mint más vizsgált helyeken is - kinn kellett maradniuk.
A másik csoport, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csapata a Bagdadtól 20 kilométerre délre lévő Tuvaita atomkutató központot kereste fel - immár másodszor, mert szerdán is jártak ott, s akkor öt órát töltöttek a helyszínen. Egyelőre nem tudni, miért tértek vissza.
A központban több kutatóreaktor működik, s ez a komplexum adott otthont az Oszirak nevű reaktornak is, amelyben egy izraeli bombázás 1981-ben súlyos károkat okozott. A NAÜ által lepecsételt több tonnányi urániumot tartanak 1998 óta a Tuvaita területén - utal rá a Reuters.
MTI - fidesz.hu