Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Profi munkát végeznek az élelmiszerhamisítók

Az élelmiszerhamisítók profi munkát végeznek, de az ellenőrzések egyre hatékonyabbak - jelentette ki Süth Miklós országos főállatorvos.


Dátum: 2006-12-12 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:06.337507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lejárt szavatosságú árut újracímkéző cég olyan fejlett technikai eszközökkel rendelkezett, hogy a hamisítást nehéz volt felfedezni. A hatóságok végül a fogyasztói bejelentések alapján kezdték meg vizsgálataikat - mondta el az országos főállatorvos a köztévé reggeli műsorában.

A szakember véleménye szerint a kereskedők is a hamisítók áldozatai. Nehéz helyzetbe kerültek az üzletláncok, mert "őket is becsapták", az ő vásárlóikban is kétségek támadtak. Nekik is érdekük tehát, hogy mindent megtegyenek a hamisítások felfedésére. A főállatorvos azt mondta: a kereskedő "teljes joggal" lehet kíváncsi a beszállítók minőségi teljesítményére. Joga és lehetősége, hogy pontos információkat, úgynevezett "beszállítói auditot" kérjen a szállítóktól, megbizonyosodjon az áru kifogástalan minőségéről.

A M.E.G.A. cégcsoportnál idén többször is találtak súlyos szabálytalanságot. Budapesten 22 tonna, Heves megyében közel 90 tonna romlott húst fedeztek fel a cégcsoport raktáraiban. A cég ugyanakkor elsőrendű felszereléssel rendelkezett, a raktárakban kifogástalan tisztaság volt, ezért az ismételt ellenőrzés legtöbbször semmit sem talált.

A hatósági vizsgálatok folytatódnak, az ellenőrzésekbe újabb szakemberek kapcsolódnak be. Mivel Magyarországon 6500 élelmiszer-előállító üzem működik, sok a tároló és a raktár, ezért az ellenőrök csak lassan haladnak. A főállatorvos ugyanakkor azt mondta: üzeni a feketevállalkozásoknak, hogy "egyszer mindenkihez" eljutnak.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek