Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A palesztin elnök beveti a biztonsági erőket

Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden utasítást adott a biztonsági erők bevetésére a Gázai övezetben.


Dátum: 2006-12-12 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:06.654002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mérsékeltnek tekintett Abbász és a kormányzó radikális Hamász iszlám mozgalom között azt követően keletkezett feszültség, hogy ismeretlen fegyveresek előző nap meggyilkolták az elnök egyik hívének, egy biztonsági tisztnek három gyermekét. Ez volt az első eset, hogy egy ilyen támadásnak gyerekek voltak a célpontjai.

Kedden kora reggel a biztonsági erők erősen felfegyverzett emberei foglaltak el állásokat Gáza város jelentősebb intézményei előtt és közlekedési csomópontjainál.

A Hamászhoz hű erők hasonlóan megerősítették állásaikat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek