Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A koalíció előremenekül

Kompromisszumot kötött a szocialista és a szabad demokrata frakció a főpolgármester-helyettesek ügyében a Fővárosi Közgyűlésben - közölte Steiner Pál szocialista frakcióvezető.


Dátum: 2006-12-12 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:08.825531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két párt képviselői úgy döntöttek, hogy a konfliktust leveszik a napirendről, s most csak egy helyettest választanak - mondta el a szocialista politikus a TV2 reggeli műsorában.

A Népszabadság kedden közölt értesülése szerint a közgyűlés csütörtökön a szocialista Hagyó Miklóst fogadja majd el főpolgármester-helyettesnek. Nem jelölik a szabad demokrata Ikvai-Szabó Imrét sem, mert az ő megválasztásához a szocialisták - Gy. Németh Erzsébet ügye miatt - nem járulnának hozzá.

Steiner Pál közlése szerint a két frakció tárgyalásán jelen volt Demszky Gábor főpolgármester is, aki továbbra sem fogadja el a szocialista Gy. Németh Erzsébetet a főpolgármester-helyettesi posztra. A szocialista frakcióvezető véleménye szerint az elhúzódó vita nem politikai, hanem személyi konfliktus, s a megoldásra csak februárban van esély.

Közölte: nem volt napirenden a Fidesszel bármilyen nagykoalíciós tervezet.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek