Élelmiszerbiztonság: magyar áru kell
A hazai élelmiszertermelés területén jelentős változásokra van szükség - emelte ki napirend előtti felszólalásában Turi-Kovács Béla.
Dátum: 2006-12-12 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:13:11.759346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mostani élelmiszerbotrányról szólva Turi-Kovács Béla úgy fogalmazott: tegnap kicsapta a biztosítékot, mindenki erről beszélt. Megjegyezte, hogy a jogalkotás, a büntetőjog és a ellenőrzések területén számos olyan indítvány volt, ami megfontolandó, és a felszínen valószínűleg valamilyen eredményeket is fog hozni. Hozzáfűzte: arra, hogy a földművelési tárca talán meg is fog szívlelni ezek közül néhányat, némi garanciát is lát azért, mert 2004 óta jelentős változások történtek, az új miniszter más hangnemmel, más hozzáállással közelít a valós és létező problémákhoz.
Szólt arról is, hogy ezek a problémák nagyon messzire nyúlnak, és csak akkor lehet rájuk megoldást találni, ha a hazai élelmiszertermelés területén jelentős változásokat eszközölnek. Mint fogalmazott, az agráriumban a reform el- és megkerülhetetlen, enélkül ugyanis a mezőgazdaság területén nem lesz fenntartható fejlődés. Rámutatott: a kormány részéről rendszeresen elhangzik, hogy jelentős támogatási összegek fognak az elkövetkezendő években a mezőgazdaságba érkezni, de Turi-Kovács Béla feltette a kérdést: biztos, hogy így lesz ez?
Hangsúlyozta: az átmeneti időszakban a magyar agrárium sokkal kevesebb támogatást kapott, mint nyugat-európai társai. Brüsszelben éppen most tárgyalnak a mezőgazdasági támogatások megkurtításáról, így nekünk fel kell készülni minden eshetőségre, mert ezek a források csökkenhetnek.
Amíg a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti egyensúlytalanság fel nem oldódik, addig újra és újra elő fognak fordulni olyan események, amelyek elfogadhatatlanok a magyar emberek számára - emelte ki. Ezért - tette hozzá - ez az első tétel, amelyet meg kell oldani. Hangsúlyozta: a Fidesz partner szeretne lenni a magyar mezőgazdaság legfontosabb problémájának megoldásában is, az igazságtalan, a szegénységet újra és újra megszülő földbirtokrendszer megváltoztatásában. Mint fogalmazott, a magyar agráruimban a 10-20 hektáron dolgozók számára is jövőképet kell biztosítani. "Meg kell teremteni ezt a jövőt, ezért a tulajdonon alapuló és az önkéntes szövetkezés támogatása az elkövetkezendő idő egyik nagyon fontos feltétele" - mutatott rá. Hozzátette: ezekben a reformokban partnernek kell lenni mindenkinek, a Fidesz biztosan az lesz.
fidesz.hu