Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fodor Tamás: Megélhetési válság fenyeget

Amennyiben a szocialista-liberális többségű parlament elfogadja a költségvetést, szociális katasztrófa fenyegeti a polgárokat - jelentette ki Fodor Tamás.


Dátum: 2006-12-12 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:20.227219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sopron polgármestere hétfőn a következő évi - várható - közüzemidíj-emelésekről adott tájékoztatót, amelyen jelen voltak az alpolgármesterek is.

Sopronban jövőre a helyi tömegközlekedés átalagosan 6,2, 8 vagy 10 százalékkal emelkedhet a testület elé kerülő előterjesztés szerint, a városvezetés azonban az első változatot támogatja. A temetői díjak 55 százalékkal, a kéményseprés 6, a fizetőparkolók díja 48 (parkolási díj 5, pótdíj 91 százalék) vagy 0 százalékkal emelkedhet.

A víz- és csatornadíj variációi: 13,9, 16,5 (ezt támogatják), 18 százalék. A hulladékdíj 5 százalékkal nőhet, míg a távhő - és ez a legfájdalmasabb - az egyéni támogatás függvényében maximum 61,5 százalékkal emelkedhet.

A nép megkapta a kormány karácsonyi ajándékát, amit az önkormányzatokkal csomagoltatnak be, de végül az emberekkel fizettetnek meg - mondta sajtótájékoztatóján Fodor Tamás polgármester, indokolva a következő közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket.

A Gyurcsány-kormány a megszorításokat átterheli az önkormányzatokra és a polgárokra. A következő évi költségvetésről - amelynek már ismertek a számai - december 19-én vagy 21-én lesz a parlamenti végszavazás. A megnyomorító költségvetést a Fidesz nem szavazza meg, azonban a parlamenti többség elfogadhatja. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak is dönteniük kell egy díjemelésről szóló csomagról. Erre Sopronban december 21-én kerül sor. A város ugyanis a meglévő 12 milliárd forint adósság mellett az áremelkedéseket nem tudja teljesen kivédeni, legfeljebb tompítani, de sokaknak még így is mellbevágó lesz.

Simon István alpolgármester szerint a következő évi országos költségvetésnek egyenes következménye lesz az infláció, csökken az önkormányzatok normatív támogatása - hét százalékkal -, elmaradnak a címzett és céltámogatások, az intézmények nem kapnak energiatámogatást. Az önkormányzat igyekszik levenni a terheket a nehéz helyzetbe került emberek válláról, de a szociális védőháló lehetőségei végesek. A megoldás az lenne, ha a szocialista képviselők sem szavaznák meg a költségvetési törvényt a parlamentben. A parkolási díjakra visszatérve kiemelte, a városvezetés a nullaszázalékos emelés mellett foglalt állást, így remélve a belvárosban a gazdaságélénkítést.

kisalfold.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek