Emberi jogokat ünnepel a rendőrminiszter
A rendőrminiszter díjakat adott át és elmondta: az Emberi Jogok Napja jó alkalom arra, hogy számot vessünk a rendszerváltás óta elért eredményekkel.
Dátum: 2006-12-12 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:21.197943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Emberi Jogok Napja alkalmából adott át kitüntetéseket az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden Budapesten.
Petrétei József beszédében arra hívta fel a figyelmet: az Emberi Jogok Napja jó alkalom arra, hogy számot vessünk a rendszerváltás óta elért eredményekkel és az előttünk álló feladatokkal. Mint mondta, a jogrendszert áthatják az emberi jogokat védő garanciák, melyek az alkotmányban, a törvényekben, valamint az államszervezetet szabályozó rendelkezésekben is ott vannak.
Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke az MTI-nek nyilatkozva ugyanakkor feltette a kérdést: lehet-e úgy az emberi jogi napot ünnepelni, hogy egy szó sem esik október 23-ról, hogy akkor milyen súlyos emberi jogi problémák, jogsértések és rendőri brutalitás történt. Nem esett szó az ENSZ emberi jogi főbiztosságának közleményéről sem, ami szintén tiltakozik a Magyarországon történtek ellen - tette hozzá.
A fideszes politikus ugyanakkor ironikusan megjegyezte: "ne legyünk telhetetlenek", végül is a BRFK vezetőjét, Gergényi Pétert is kitüntethették volna.
MTI - fidesz.hu