Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU még az idén meg szeretne nyitni egy tárgyalási fejezetet Törökországgal

Az Európai Unió soros elnöke, Finnország azt reméli, hogy még az év vége előtt sikerül megnyitni legalább egy újabb fejezetet a török-EU csatlakozási tárgyalásokon: ezzel ugyanis bizonyíthatná az ankarai vezetés számára, hogy a hétfői brüsszeli döntés (néhány tárgyalási fejezet befagyasztása) nem jelenti a teljes csatlakozási folyamat leállítását.


Dátum: 2006-12-12 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:21.533766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A finn szándékot - amelyről brüsszeli EU-források számoltak be kedden - állítólag az Európai Bizottság is támogatja. Egy ilyen lépés egyben azt is tesztelné, vajon Ciprus hajlandó-e elmenni a végsőkig a török tárgyalási folyamat megbénítása céljából - azaz megvétózná-e egy újabb fejezet megnyitását. (Egy-egy ilyen lépéshez ugyanis minden esetben az összes tagállam egyetértésére van szükség.)

Az EU-tagállamok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben komoly figyelmeztetést intéztek a törökökhöz, felfüggesztve nyolc fejezet tárgyalásának megkezdését mindaddig, amíg Ankara nem hajtja végre az EU-török vámunióval kapcsolatos kötelezettségvállalását, azaz nem nyitja meg kikötőit, repülőtereit a ciprusi járművek előtt. Ez a döntés inkább csak szimbolikus jelentőségű, hiszen a török tárgyalási folyamat legalább 10, de az is lehet, hogy 15 évig fog tartani, s a tárgyalási anyag is 35 fejezetből áll: azaz még van idő a kérdés rendezésére, s egyelőre bőven van megvitatható tárgyalási fejezet is. Belga források egyébként úgy tudják, hogy legalább 3 fejezet technikai szempontból készen áll a megnyitásra (gazdasági és pénzügyi unió, pénzügyi ellenőrzés, valamint iparpolitika). Azaz december végéig - ha ehhez megvan a szükséges politikai szándék - a törökökkel akár több kérdéskörben is sor kerülhet a tárgyalások megkezdésére.

Mint Törökország, mind Horvátország tavaly októberben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Míg azonban a törökök eddig csak egy fejezetet tudtak megnyitni (tudomány és kutatás), addig a horvátok hétfőn immár egy második kérdéskört (az oktatással és a kultúrával foglalkozó fejezetet) is kipipálhattak, azaz a csatlakozási folyamatban megelőzték Törökországot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek